GÖCSEJI DOMBÉROZÓ FELHÍVÁSA SZÉPIRODALMI ALKOTÁSOK LÉTREHOZÁSÁRA
” Szegek között-Göcsej örök”
Az idei évre tervezett V. Göcseji Dombérozó rendezvényfolyamon belül szerettük volna a programkínálatot bővíteni, az irodalom, írás és az olvasás szerelmeseit megszólítani. A Göcsej-i program ez évben nem került megrendezésre, azonban október 24-én – lehetőség szerint -megszervezzük a Göcsej Napja ünnepnapunkat. Ezért az alábbiak szerint közzé tesszük a felhívást.
Mit jelent Önöknek Göcsej?
Milyen emlékeik élményeik vannak?
Írják meg, legyen egy kis történet, legyen egy novella, vagy riport, vagy tárcajegyzet, glossza, napló, vers, vallomás, mese, dokumentum összeállítások, vagy egy kis szösszenet.
A Göcseji Dombérozó Egyesület és a Göcsej Civil Társaság pályázati felhívása szépirodalmi alkotások létrehozásának céljából teszi közzé felhívását. A Göcseji Dombérozó a magyarság egyik különleges tájegységének, hagyományőrző rendezvénysorozata. Célunk a göcseji települések összefogásával ismertté tenni, megőrizni Göcsejt, mint örökséget a jelen és a jövendő generációk számára.
A pályázók köre
Megkötés nélkül bárki jelentkezhet.
A pályázat részletei
Két életkori kategóriában lehet pályázni: 1. felnőttek 2. gyermekek
Terjedelem: ne legyen hosszabb, mint 6 A4-es oldal.
A felhíváshoz jelentkezési lap nem tartozik, nevezési díj nincsen.
Pályázat benyújtása
Kérjük, a pályamunkákat elektronikus úton –naboszi@gmail.com- juttassák el hozzánk, a tárgyban megnevezve „Göcsej”, vagy postán, 8991 Teskánd Rózsa u.10.- boritékra Göcsej felirattal.
Határidő: 2020. szeptember 25.
A pályázatok értékelése, díjazás
A beérkezett írásokat szakmai zsűri szemlézi és díjazza.
A kiemelt, legjobbnak minősített írásokat díjazzuk, Göcsej még jobb megismerését elősegítő anyagokkal. I–II–III. minősítésről, az esetleges különdíjakról oklevelet az eredményhirdetéskor nyújtjuk át.
A díjazott alkotások elhangoznak a Göcsej Napja programunkon október 24-én és az V. Göcseji Dombérozó rendezvényünkön 2021.július 9-18.- időszakban a közös nagy rendezvényeken és a településeken is, valamint közzétesszük azokat honlapunkon. www.gocsejidomberozo.hu
Honlapunkon tájékozódhatnak, hogy mely települések tartoznak a Göcsej tájegységbe.
További információk : Németh Ágnes 06-30-277-3487
Várjuk az alkotásokat! Göcseji Dombérozó Egyesület, Göcsej Civil Társaság